Egy 2800 évvel ezelőtti, Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak Jeruzsálemben

A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel előtti földrengést.
További tartalmak

A két nagyobb modell után az alap Galaxy S22 dizájnja is kiszivárgott, ami az S10e óta a legkisebb Samsung csúcsmobil lehet. Az alábbi renderek még nem hivatalosak, de megbízható forrásból származnak, és a valódi méretek és dizájn alapján készültek, így meglehetősen közel állhatnak a valósághoz. A telefon kijelzője mindössze 6,06 colos lesz a hírek szerint, [...]

A gamer piac már a legnagyobb bútorgyártók figyelmét is felkeltette.

Nem kell aggódniuk Ríviai Geralt rajongóinak, még legalább egy évad erejéig szórakoztatják majd őket a szörnyvadász kalandjai.

Az applikáció alapú, irodaházi beléptetőrendszer mostantól elérhető társasházaknak is. A TabLog Home egy kényelmesebb, jóval sokoldalúbb megoldást kínál mind a lakóknak, mind az üzemeltetőknek.

Nemrég megérkeztek az első előzetes renderképek a Galaxy S22 széria telefonjairól, és ezek alapján elég sokat változik az Ultra modell, most pedig arról szólnak a hírek, hogy változtat a szokásos elnevezéseken a Samsung. Eddig arra számítottunk, hogy lesz egy Galaxy S22, egy Galaxy S22+, valamint egy Galaxy S22 Ultra, az új Samsung csúcsmobilok azonban részben [...]

A szivárgások alapján a két kisebb modell zöld színben, a legdrágább pedig vörösben is elérhető lesz majd.

A Neil Gaiman képregényéből született adaptáció a Netflix műsorkínálatát erősíti majd.

Az Instagram igen bonyolult folyamatokat vesz figyelembe, hogy összeállítsa a felhasználó hírfolyamát. A jelek szerint ezt egészítenék ki egy alternatív megoldással, de ebbe a másik oldalnak, vagyis a tartalom fogyasztójának nagyobb beleszólása lenne.