Édes kislányom: A streaming az új VHS (kritika)

Filmek korábban sem kizárólag nagyvászonra készültek. Amint a film kikerült a sötét termekből a háztartásokba, sokan kezdték el firtatni a mozik létjogosultságát. A korabeli vészmadarak először a televíziót tartották a mozik végzetének. A videó elterjedésével pedig már a filmszínházak halálát jövendölték. Manapság viszont a streamingszolgáltatók lennének hivatottak a hagyományos vetítőtermeket kiü...
További tartalmak

Ma már nem egy hihetetlen kijelentés azt mondani, hogy a televíziózás és a streaming fénykorát éli (a tévézés inkább újra), és egyre jobb, minőségibb filmeket, sorozatokat készítenek. A mozi viszont lassú haldoklásba kezdett, ami személy szerint annyira azért nem hat meg, nem csal könnyeket a szemembe. Gondolom, nem csak én vagyok, aki a szemetelő, szó szerint malacul zabáló, és persze mindent eld...

1901-ben április 30-án mutatták be az első megrendezett magyar filmet, A táncz címmel, az azóta eltelt 121 évben folyamatosan kiemelkedő filmes tehetségek alkottak, akik pályájuk során felejthetetlen mozgóképeket hoztak létre és világhírűvé tették a magyar filmet. A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére a televíziók, a streaming szolgáltatók és a mozik is csatlakoztak a közös ünnepléshez, ennek kös...

Ryûsuke Hamaguchi japán rendező Oscar-esélyes filmje olyan, mint egy Ozu rendezte Csehov-darab. A lassan kibontakozó érzelmek sosem törnek igazán felszínre a stabilan haladó narratíva sodrásában.__GA__A Vezess helyettem a visszafogottság moziélményét nyújtja, miközben mérhetetlen őszinteséggel ábrázol összetett lelki folyamatokat. A főhős, Yusuke Kafuku sikeres színész és színházi rendező. Feleség...

A Lelki ismeretek és a Luca után a Pixar stúdió egy újabb animációs filmje kerülte el a mozis bemutatást Amerikában. A tengeren túlon a Disney+ streamingszolgáltason debütáló Pirula Panda érzelmes mese a tinédzserkorról, de messze nem képes alkalmazni azt a Pixartól megszokott sikerreceptet, ami az egész családnak egyaránt élvezetes, érzelmes és szórakoztató animációs filmek garanciája volt a köze...

Tom Cruise izgalmas, de nem feltétlenül sokatmondó mozifilmes feldolgozásai után Jack Reacher karaktere a kisképernyőn tér vissza újra. Az Amazon gyártásában készült streamingsorozat sok tekintetben túlmutat a korábbi feldolgozásokon, összességében mégsem reformálja meg az alapanyagot.__GA__Jack Reacher karakterének eljátszása papíron tökéletesen beleillik Tom Cruise repertoárjába: a szellemes, eg...

Bob Iger szerint már nem térnek vissza a régi szép idők a filmszínházak számára, de azért van még remény.

Mikor lesz elérhető az Örökkévalók a Disney+-on ? És mi a helyzet, ha nincs Disney+ előfizetésed? Kérdések és válaszok idelent.
A Marvel moziverzumának negyedik fázisának harmadik filmjét  csak november 4-én mutatták be a mozikban, és legalább 45 napos színházi exkluzivitás után debütálhat a Disney+ streaming szolgáltatásban. 
Ellentétben a Fekete Özveggyel, amely felár ellenében streamelhető vo...

Miután a Walt Disney felvásárolta a 20th Century Fox stúdiót, a folyamatban lévő és már elkészült produkciók jelentős részét a különböző streaming felületekre száműzte. Egyes alkotások mégis hagyományos moziforgalmazásba kerültek, hogy a közönség a nagyvásznon találkozhasson velük. A Hibás Ron ezen kivételek közé tartozik. Bár ez bizakodásra adhat okot az animációs filmmel kapcsolatban, a helyzet ...