Felesége fejezi be George A. Romero utolsó zombis filmjét

A tüdőrákban elhunyt rendező egy műfaj alapjait rakta le a '60-as évek végén, és egy utolsó filmmel akarta lepecsételni hagyatékát. Neki sajnos nem sikerült ezt megvalósítania, de feleségének még összejöhet.
További tartalmak

Az Eredet nemcsak az elmúlt évtized kiemelkedő alkotása volt, hanem Christopher Nolen egyedi rendezői névjegyének első kiteljesedése és összefoglalása is a zseniális sötét lovag filmek tető alá hozása után: szerteágazó, bonyolultan felépített cselekmény, elvont tudományos és bölcseleti kérdések, az idővel és az emberi pszichével való zsonglőrködés, alternatív valóságokban és dimenziókban futó tört...

Zack Snyder az idei évben két szuperprodukciót is szállít a rajongóknak, Az Igazság Ligája rendezői változata mellett érkezik A halottak hadserege is, amely valószínűleg nem kisebb sikert arat majd.
Snyder a produkcióval lényegében visszatért ahhoz, amelyben alighanem igazán otthonosan érzi magát: a zombis filmek világában. Hogy csupán néhány nevet említsünk a produkció szereposztásából:  Dave Ba...

Május 27-én kerül mozikba a Friss levegő és a Pál Adrienn rendezőjének, Kocsis Ágnesnek az új filmje. Az Éden már 2018 nyarán leforgott, világpremierje pedig tavaly volt a Rotterdam Nemzetközi Filmfesztiválon, de több mint egy évet kellett várni rá, hogy a nézők végre nagyvásznon láthassák a filmet.
A magyar-román-belga koprodukcióban készült mű különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár, ezért teljes elszigeteltségben él. Környezetével nem érintkezhet, akár a legapróbb figyelmetlenség is a halálát okozhatja. Kizárólag öccsével és a rajta állandóan kísérletező orvosokkal van kapcsolata. Egy napon pszichiáter érkezik, hogy kiderítse, Éva betegsége valódi vagy csak a képzeletének szüleménye.
[...] Bővebben!

Vasárnap este kilenctől látható a Paramount Channelen a Mission: Impossible - Fantom protokoll, de ha a streaminget részesíted előnyben, az HBO GO-n és a Netflixen is újranézheted Tom Cruise akciófilmjét. 

Tom Cruise-ról köztudott, hogy minden kaszkadőrjelenetet, amit a producerek és a rendezők engedélyeznek a számára maga akar leforgatni. Nem volt ez máshogy a Fantom protokoll esetében sem...

Russell Crowe majdnem meghalt filmforgatás közben A Gladiátor című film 20. évfordulóján árulta el a mozi rendezője, Ridley Scott, hogy milyen veszélyes helyzetbe ütköztek a tigrises jelenet forgatása közben. A film története egy bosszúsztori, ahol az elárult római hadvezér gladiátorként áll bosszút a gonosz császáron, aki a hatalomért megölette hősünk családját. Az egyik arénabeli harcban […]
The post Russell Crowe majdnem meghalt filmforgatás közben appeared first on Filmezzünk!.

Újabb filmfesztiválon tartolt a magyar horror. Bergendy Péter filmje, Post Mortem a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját is megkapta.
Bergendy Péter rendező horrorfilmje, a Post Mortem a 41. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál fő versenyprogramjában, a Fantasztikus Filmek versenyében két díjat is nyert a portugáliai Portóban. A legjobb rendezés mellett a filmnek ítélték a legjobb for...

Hazánkban is vetíteni fogják az idei Oscar-nyertes filmet, A nomádok földjét A nomádok földje hamarosan megérkezik a hazai mozikba. A film igazán egyedülálló díjazás szempontjából, ugyanis a 93. Oscar-gálán 3 jelölést és 3 díjat is bezsebelhetett,  a “Legjobb film”, a “Legjobb rendező” és a “Legjobb színésznő” kategóriákban. A történetben az egyetlen cég által ellátott nevadai […]
The post Hazánkban is vetíteni fogják az idei Oscar-nyertes filmet, A nomádok földjét appeared first on Filmezzünk!.

Hollywoodi filmet csinálni mondhatni egy álom beteljesülése egy rendezőnek, de mégiscsak munka, és mint ilyen, rengeteg buktatóval járhat. Amikor több hónapnyi, adott esetben akár évnyi munka után úgy kerül a közönség elé a végeredmény, hogy maguk az alkotók is tisztában vannak azzal, hogy ezúttal valamit nagyon elhibáztak, arra kényszerülnek, hogy a nyilvánosság előtt kérjenek bocsánatot. Listánk...