Leprechaun Returns: Visszatér a kobold (kritika)

1993-ban egy bizonyos Mark Jones nevezetű úriember, megírta élete első, egész estés filmjének a forgatókönyvét, majd úgy gondolta (miután talált is befektetőket a forgatókönyvének a megfilmesítésére), hogy miért is ne üljön saját maga a rendezői székbe, és debütáljon rendezőként is a Gyilkos kobold című filmmel. A film elkészült, és ha nem is lett egy kasszasiker, de a közönség kimondottan pozitív...
További tartalmak

Wes Craven 1977-ben elkészítette a Sziklák szeme című filmet, amivel már másodjára hozott egy hasonló vonalat. Első próbálkozása, az Az utolsó ház balra című filmje volt. 2005-2006 környékén, az addig egyébként meglehetősen brutális filmekkel a háta mögött lévő rendező, elkészítette a remaket. Eme rendezőnek becsületes neve Alexandre Aja, aki most sem spórolt a vérrel. __GA__Egy átlagos család kir...

Joe Hill, a legendás ifjúsági-horror regények szerzője - Stephen King fia, apja nyomdokaiba lép a Fekete telefon történetével. A Hill novellájából adaptált filmre sok szempontból vetül King papa árnyéka, de ez inkább használ a produkciónak, mintsem ártana.__GA__A Sinister és az első Doctor Strange rendezőjeként ismertté vált Scott Derrickson, a horror valódi mágusaként teremti meg a film feszült a...

Patrick Hughes rendező neve számomra érdekes. 2014-ben megrendezte a veterán akciósztárok harmadik ökörködését, A feláldozhatók 3-at,ami az alacsonyabb korhatár-besorolás és a behozott fiatalok miatt nem tudott igazán működni. 2017-ben jött Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds közös filmje, a Sokkal több mint testőr, ami simán fogyasztható volt, jó kis dumák és meglepően bevállalós akciójelenetek. A...

Két Pacino filmről írok (Szemtől szemben, Az ördög ügyvédje), két nap alatt. Ez a két kedvencem alkotásom ettől az úriembertől. __GA__Az ördög ügyvédjét az a Taylor Hackford rendezte, aki egy Oscar-díjas filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer. Nos, nem véletlenül kapta azt a szobrocskát. Egy pazar szakember, akinek a legnagyobb sikere, ez a mozi. Pacino a 90-es években is hozta a jobbnál job...

Minden bizonnyal a legnagyobb filmtörténeti mémmel van dolgunk – amelyet a legtöbb stábtag nem tekintett másnak, mint egy könnyed űrtörténetnek. Az már valószínűleg George Lucas titka marad – aki egyébként ezt a részt is rendezőként jegyzi – hogy annak idején (1977) milyen történetfolyamot álmodott meg. Egyáltalán tervezte eredetileg trilógiára, majd most már inkább – latinul kifejezhetetlen számú...

Steven Spielberg 1993-as filmklasszikusa azóta is tartó dínólázat indított útjára, a Titanic megjelenéséig a legtöbb bevételt hozó film volt, és máig az Universal legsikeresebb franchise-a. Az eredeti trilógia után 2015-ben új szériát indítottak Chris Pratt és Bryce Dallas Howard nevével fémjelezve, a rendezői székbe pedig Colin Trevorrow ült. A Jurassic World bár cselekményében nem mutatott semm...

Jordan Peele színész, komikus és rendező 2017-ben debütált első rendezésével, az alacsony költségvetésből készült,de annál nagyobb sikerű pszichothrillerével,a Tűnj el! c. filmmel. Főszerepben az a Daniel Kaluuya található,aki 2015-ben szerepelt már a szintén nagysikerű,Sicario - A bérgyilkos c. filmben. __GA__Történetünk szereplői Chris és Rose,akik boldog párkapcsolatban élnek. Rose úgy érzi,hog...

Jurassic World: Világuralom (2022) – Kritika A Jurassic World trilógia zárórészeként a Világuralom elnevezésű utolsó rész mozikba került és számos ok miatt lehetünk boldogok, hogy lezárult a franchise. A rendezői székbe ismét Colin Trevorrow került, így a változást látva egy kis reménysugár csillanhat fel a pénzügyileg abszolút, de tartalmilag kevésbé sikeres második részt követően. Biztos, […]
The post Jurassic World: Világuralom (2022) – Kritika appeared first on Filmezzünk!.