Női főszereplőkkel helyeznék új alapokra a Halálos iramban-filmeket

Női főszereplőkkel helyeznék új alapokra a Halálos iramban-filmeket 2021-ben már kilencedik sebességbe kapcsolt a Halálos iramban franchise, amely tulajdonképpen már a tizedik rész volt, hiszen előtte Dwayne Johnson és Jason Statham már bebizonyította, hogy a széria megvan az őskarakterek nélkül is. Jövőre érkezik a 10., majd nem sokkal a lezárást jelentő 11. rész is és a jelek […]
The post Női főszereplőkkel helyeznék új alapokra a Halálos iramban-filmeket appeared first on Filmezzünk!.

Női főszereplőkkel helyeznék új alapokra a Halálos iramban-filmeket

2021-ben már kilencedik sebességbe kapcsolt a Halálos iramban franchise, amely tulajdonképpen már a tizedik rész volt, hiszen előtte Dwayne Johnson és Jason Statham már bebizonyította, hogy a széria megvan az őskarakterek nélkül is. Jövőre érkezik a 10., majd nem sokkal a lezárást jelentő 11. rész is és a jelek szerint a Halálos iramban 11 után egy újabb mellékág jöhet – ezúttal a csajokkal!

Női főszereplőkkel jön egy teljesen új Halálos iramban-film

A Halálos iramban: Hobbs és Shaw bebizonyította, hogy az egyébként népszerű mellékkarakterek is elég erősek ahhoz, hogy saját filmben domborítsanak, legalábbis a 750 milliós bevétel elég meggyőző (még ha a franchise-n belül gyengének is számít). A Universal is hasonlóképp gondolkozhat, ugyanis a hírek szerint zöld utat adtak egy újabb ilyen projektnek. Mivel egyelőre minden a Halálos iramban 10-ről szól, és bizonyosan ez így is marad még egy ideig, még csak nagyon óvatosan nyilatkoznak az érintettek a jövőről. Azt viszont maga Vin Diesel jelentette ki, hogy készített egy mellékágat, amelyben a franchise női szereplői kerülnek előtérbe, ennek forgatókönyve a következő hónapokra el is készülhet.

Ezen egyébként a pletykák szerint Nicole Perlman, Lindsey Beer és Geneva Robertson-Dworet dolgoznak. És kik lehetnek majd a fontosabb szereplők? Lányok terén mindig is erős volt a felhozatal a tunningautósból tankkal versenyzősbe és felhőkarcolók közt ugrálósba forduló széria. Michelle Rodriguez és Jordana Brewster a kezdetektől fogva jelen vannak, csak kisebb kihagyásokkal, mellettük pedig olyan színészek tűntek fel kisebb-nagyobb szerepekben, mint Charlize Theron, Devon Aoki, Nathalie Kelley, Elsa Pataky, Eva Mendes, Gal Gadot, Nathalie Emmanuel vagy Helen Mirren.

Közülük bizonyosan csak néhányan kerülnek majd szóba a női főszereplős mellékágban, de Letty (Rodriguez) és Mia (Brewster) bizonyosan felbukkanhat benne, ahogy a Ramsey-t alakító Nathalie Emmanuel is reményét fejezte ki egy interjú során a filmmel kapcsolatban. Mondjuk, nem biztos, hogy a legjobb összehasonlítást tette, mikor azt mondta, „remek lenne egy Charlie angyalaihoz hasonló film csak lányokkal”, hiszen utóbbi meglehetősen nagyot hasalt. Reméljük, a lányos Halálos iramban jobban szerepel majd.

Harry Potter forgatási helyszínei

(Forrás: mafab.hu)

The post Női főszereplőkkel helyeznék új alapokra a Halálos iramban-filmeket appeared first on Filmezzünk!.

További tartalmak

Manapság elég sok emberhez nőtt már hozzá a vezeték nélküli fülhallgatója, így a fiatalabb korosztályhoz is. Egy 12 éves amerikai fiú azonban szörnyű dolgon ment keresztül, amikor az Apple AirPods Pro fülhallgatóját viselte. Történt ugyanis, hogy amikor a fiú kisebb hangerő mellett Netflixen nézett filmet, akkor az AirPods Pro egy extrém hangos figyelmeztetést játszott le. […]
The post Halláskárosodást szenvedett egy Airpods Pro felhasználó appeared first on Techkalauz.

Így néznének ki a Disney-gonosztevők smink nélkül Amikor a Disney-s montázsokról van szó, a szerkesztők általában a hercegnőket alakítják át kedvük szerint, ezúttal azonban ellenfeleiken volt a sor. A BuzzFeed szerkesztője, Loryn Brantz kedvenc Disney-meséi rosszfiúit választotta legújabb cikke témájául, melynek értelmében lerántotta a leplet a meztelen igazságról, és megmutatta, hogyan is néznének ki kedvenc […]
The post Így néznének ki a Disney-gonosztevők smink nélkül appeared first on Filmezzünk!.

Ryan Gosling és Chris Evans közös filmmel jelentkezik – Itt A szürke ember első rendes előzetese! Ana de Armas újra együtt dolgozhat Ryan Goslinggal (Szárnyas fejvadász 2049) és Chris Evans-el (Tőrbe ejtve) a Russo-fivérek legújabb filmében, a The Gray Man-ben (A szürke ember), amelynek most megnézhetjük az első előzetesét: A film Mark Greaney 2009-ben írt […]
The post Ryan Gosling és Chris Evans közös filmmel jelentkezik – Itt A szürke ember első rendes előzetese! appeared first on Filmezzünk!.

„Apának lenni a világ legcsodálatosabb dolga” – Ryan Reynolds A jóképű színész azon édesapák táborát erősítik, akik teljes vállszélességgel támogatják feleségüket, és kiveszik a részük a „piszkos munkából” is. A Deadpool sztárja, Ryan Reynolds az NBC Today Show című műsorának volt a vendége nemrégiben, és a vele készült interjú során elárulta, hogy egy kakis pelus […]
The post „Apának lenni a világ legcsodálatosabb dolga” – Ryan Reynolds appeared first on Filmezzünk!.

Eszement ütősre sikeredett a Thor: Szerelem és mennydörgés új előzetese! A Thor: Szerelem és mennydörgés új trailere bepillantást enged a Thor szólófilmjeinek negyedik felvonásába, melyben benne lesz Chris Hemsworth Thorként, Natalie Portman Jane Foster szerepében, Tessa Thompson Valkyrie-ként és Christian Bale, mint Gorr, az Istenek Mészárosa. De Zeusz szerepében Russell Crowe is tiszteletét teszi. A […]
The post Eszement ütősre sikeredett a Thor: Szerelem és mennydörgés új előzetese! appeared first on Filmezzünk!.

ZANOX – Kockázatok és mellékhatások (2022) – Kritika Baranyi Benő a Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészítette első nagyjátékfilmjét, amely az Idétlen időkig tinifilmesített, magyar néplélekkel és annak komikumával átitatott feldolgozása. Az ötletimport mindig szép dolog, azonban felvetődik a kérdés: mennyire szorítja háttérbe az inspiráció a kreativitást, illetve mennyire képes egy egyedi koncepció leszakadni az arra írt […]
The post ZANOX – Kockázatok és mellékhatások (2022) – Kritika appeared first on Filmezzünk!.

Elvis Presley megelevenedik a vásznon – Vadonatúj előzetest kapott a Királyról szóló mozifilm! Vadonatúj előzetest kapott az Elvis. A legendás Elvis Presleyről filmet készítenek. Az Elvis-rajongók valószínűleg kisebb extázist élhetnek majd át, mivel a Király szerepét Austin Butler játszhatja. Austin igen közkedvelt a fiatal lányok körében. Olyan filmekben és sorozatokban láthattuk Őt, mint a  Shannara […]
The post Elvis Presley megelevenedik a vásznon – Vadonatúj előzetest kapott a Királyról szóló mozifilm! appeared first on Filmezzünk!.

Minden ellentétes hírrel ellentétben jön a Bad Boys 4, ráadásul Will Smith-el a fedélzeten! Will Smith Oscar-gálán tanúsított viselkedését követően szinte az összes levegőben lógó projektje mintha szünetre vonult volna, sőt a Bright esetében a régóta dédelgetett folytatást el is meszelték. A Bad Boys 4 háza tájáról is felröppentek pletykák, miszerint akár le is fújhatják […]
The post Minden ellentétes hírrel ellentétben jön a Bad Boys 4, ráadásul Will Smith-el a fedélzeten! appeared first on Filmezzünk!.