Teljes specifikációval leplezték le a Snapdragon 888-at

Bivalyerős Cortex-X1 mag, tripla ISP három natív látószöggel, X60 modem minden jósággal, hatodik generációs AI-motor, akár 100W fölötti töltési teljesítmény: komoly chipet tett le a Qualcomm a 2021-es asztalra.
További tartalmak

Az IO Interactive csapata nemcsak PC-n, hanem a Microsoft legújabb konzolján is igyekszik még látványosabbá tenni a játékot.

Bár a Xiaomi esetében sokkal többet számít a MIUI verziója, mint az Android főverzió, azért bizonyára sokan meg szeretnének olyan rendszert kapni, ami a legújabb Android 11-re épül. A Redmi Note 9 modellek esetében szerencsére már nem kérdéses a frissítés, a Xiaomi hivatalosan is megerősítette. A Xiaomi hivatalos fórumán azt írták, hogy az összes Redmi [...]

Ráadásul a tervek szerint elég informatívak is lesznek majd ezek a műsorok.

Egy kínosan szórakoztató szörnyfilm formájában támad a 90-es évek.

Éves szinten 33 százalékkal teljesített jobban az Intel PC-s ágazata a negyedik negyedév során.

Női rendezővel nem zárja ki teljesen, de így sem valószínű a dolog. Azt is elmondta, hogy miért.

Az Nvidia technológiájának köszönhetően akár 4K-felbontás mellett sem kell lemondanunk a magas képkockaszámról.

Elsőként négy amerikai államban indul hamarosan az új funkció.