1349 találat 68 oldalon

Megindult az Android appok támogatása a Windows 11-ben

A Windows 11 kozmetikai megújulása mellett az egyik legtöbbek által várt fejlesztés az Android alkalmazások natív támogatása volt, ez a funkció azonban sajnos kimaradt az első kiadásból. Szerencsére ami késik, az nem múlik, így a béta felhasználók már élhetnek is a lehetőséggel, bár jelenleg még eléggé korlátozott a hivatalosan elérhető appok listája. Egyelőre tehát azok [...]

Android 12L rendszert kapnak a Galaxy Tab S8 tabletek

A Samsung maga erősítette meg, hogy az új táblagépeire eljut majd az Android 12L verzió.

A telefon képernyője helyett jobb ugyanaz számítógépen – üzeni a Microsoft

A Microsoft tervezőcsapatának kreativitása előtt tiszteleg egy rövid videó, ami bemutatja, mi minden hozható ki a stílusos, az androidos telefont és a windowsos PC-t összekötő Your Phone alkalmazásból.

Okostelefonból POS-terminál

Az OTP Mobil új megoldással segíti a vállalkozásokat az elektronikus fizetésben. A rendszer Magyarországon is működik, egyelőre csak androidos eszközökkel.

A Find X5 Pro az elsők között kapja meg az Android 13 béta frissítést

A Find X5 Pro a világon az egyik első olyan okostelefon, amelyen elérhető az Android 13 béta verziója. Az OPPO saját ColorOS rendszere további lehetőségeket kínál a fejlesztőknek, hogy testre szabhassák a márka csúcskészülékét.

Ha windowsos telefont akar: az is elfut a Microsoft androidos telefonján

A Surface Duóval, egy kétkijelzős, összecsukható eszközzel lépett be a Microsoft az androidos piacra, feladva ezzel a windowsos mobilokkal kapcsolatos terveit. Azonban nem mindenki zárta le ezt a fejezetet, érdekes próbálkozások születnek a visszatérésre.

Megnyílt egy kiskapu: ingyenes és jó hírt kaptak az androidosok és az iPhone-osok is

Az Apple és az Epic Games jogi csatározásainak nagy vesztesei a felhasználók, miután a sikeres Fortnite játékot kitessékelték az App Store-ból, majd a Google Play áruházból is. Még jó, hogy mindig vannak kiskapuk, most például a Microsoft jóvoltából.

TikTokra is érkeznek a játékok

Tavaly novemberben startolt el a Netflix videójátékos szolgáltatása, amely lehetővé teszi az előfizetők számára, hogy az előfizetés részeként és alkalmazáson belüli vásárlások nélkül androidos és iOS-es játékokat töltsenek le. Jelenleg 17 cím elérhető a Netflix Games szolgáltatásban. A Netflix ötletén felbuzdulva a TikTok is úgy döntött, befektet a játékokba, legalábbis több, egymástól független forrás is […]
The post TikTokra is érkeznek a játékok appeared first on Techkalauz.

Októbertől változik a WhatsApp rendszerigénye

Androidból minimum 4.1, iOS-ből pedig minimum 12 kell majd a csevegőprogramnak.

Jöhet a nacho után egy jégkása?

A Galaxy 12 Nacho a soros, hogy Android 12 Snow Cone-ra frissüljön.

Frissítést kapott a Samsung Galaxy Note 9

A Galaxy Note 9 2018-ban indult útjára, és olyan mobilokkal szállt szembe, mint az LG V40 és a Huawei Mate 20 Pro. A telefon már nem kap nagy Android frissítéseket, de most érkezett rá egy kisebb update, ami javít bizonyos hibákat. A Sammobile arról számolt be, hogy a Galaxy Note 9 kapott egy új szoftvercsomagot, [...]

Főverziót vált az Amazon táblagépein futó Fire OS

Azért nem kell a legfrissebb Androidra számítani, de a 9-es után a 11-es is előrelépés lesz a Fire OS 8 alatt.

Továbbra is uralkodik az Android 11

A 12-es rendszer egyelőre nem látszik önálló entitásként a statisztikákban.

A Xiaomi nem szeretné, hogy bárki szabadon oszthasson meg APK fájlokat

A kínai gyártó az androidos felhasználók egyik közkedvelt funkcióját törölné el, a Google persze nem ért egyet.

Elképesztő alapfunkciót kapott a Google Fotók

Androidon eddig nem lehetett albumnézetben a kukába áthelyezni a fotókat.

Előkerült a Realme GT Neo 3T

A Realme GT Neo 3T a Geekbench oldalán tűnt fel, és a képen látható adatok szerint a készülék ellentétben az eredeti GT Neo 3 modellel, egy Snapdragon 870 lapkakészlettel működik. Az alapmodell belsejében MediaTek Dimensity 8100 chipset végzi a munkát. Lehetnek többféle memória és tárhely konfigurációk, a tesztelt okostelefonban 8 GB RAM volt, miközben Android […]
The post Előkerült a Realme GT Neo 3T appeared first on Techkalauz.

Eleged van a hatalmas telefonokból? Írd alá ezt a petíciót!

A Pebble alapítója aláírásgyűjtéssel követeli, hogy az androidos térfélre is visszatérjenek a kompakt modellek.

Ha rendelkezel ezzel a mobillal, kipróbálhatod az Androit 13-at

A néhány napja megrendezett Google I/O 2022 konferencia során nemcsak számos készüléket jelentett be a Google, hanem az Android 13 újdonságairól is lelkesen mesélt. Továbbá azt is megtudhattuk, hogy akárcsak egy évvel korábban az Android 12 esetében, úgy most is lehetőséget ad a soron következő főverzió bétájának kipróbálására. Több gyártóval is összefogott annak érdekében, hogy […]
The post Ha rendelkezel ezzel a mobillal, kipróbálhatod az Androit 13-at appeared first on Techkalauz.

Megkezdődött az Asus Zenfone 7 és a Zenfone 7 Pro Android 12 frissítése

Tavaly decemberben indult az Asus Zenfone 8 modellek Android 12 frissítése, a korábbi generáció felhasználóinak viszont további 5 hónapot kellett várnia, hogy végre megkaphassák az aktuális szoftveres ökoszisztémát. Most ugyanis végre hivatalosan is bejelentették, hogy elérkezett az idő a Zenfone 7 és a Zenfone 7 Pro modellek frissítéséhez. A közzétett firmware a 31.0210.0210.0210.250 buildszámot viseli, [...]

Ezek voltak a leggyorsabb androidos okostelefonok az AnTuTu szerint áprilisban

Az AnTuTu benchmark teszt fejlesztői minden hónapban rangsorolják a leggyorsabb Android operációs rendszert futtató okostelefonokat, külön jegyezve a zászlóshajó és a középkategóriás készülékeket. Most itt vannak az áprilisi eredmények, lássuk, hogy a szintetikus mérések alapján melyek voltak az előző hónap legígéretesebb mobiljai. A prémium modellek között a legnagyobb változást márciushoz képest a MediaTek Dimensity 9000 [...]